15°C
14.9°C / 15.5°C
Borús égbolt
5.14 km/h 295°
Frissítve: 06:08
Ötvenöt diák tanulmányait támogatja ebben a félévben Székesfehérvár Önkormányzata. Hétfőn délután ünnepélyes keretek között adták át az Alba Regia Tanulmányi Ösztöndíjakat a Városháza Dísztermében. A fiatalokat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a rendezvényen.
Június 9-én egyszerre tartják hazánkban az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A kampány végéig a jelöltek és jelölőszervezetek engedély nélkül kitehetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát) mérettől és hordozóanyagtól függetlenül Fehérváron is.
„Legyenek álmaitok, valósítsátok meg céljaitokat, találjátok meg azt a hivatást, szolgálatot, amelyben meglelitek a boldogságot a mindennapokban is. Soha ne feledjétek, ez a város mindig visszavár benneteket.” – e szavakkal köszönt el a ballagó diákoktól Székesfehérvár nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester a Városház téren rendezett ünnepségen. A Városi ballagáson 56 osztály 1288 diákja búcsúzott a várostól.
Űrtechnológiai gyártóközpontot építenek Martonvásáron. A négyezer négyzetméteres komplexumban műholdak és űrrendszerek tervezését gyártását és tesztelését végzik várhatóan 2026-tól.
Országszerte elkezdődött a 2024-es érettségi időszak, közel 113 ezer diák vizsgázik az elkövetkezendő napokban. Magyar nyelv és irodalomból hétfőn középszinten 73 472, emelt szinten pedig 2066 tanuló adott számot tudásáról.
Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje ünnepéhez kapcsolódóan a Szent István király-székesegyházban hétfőn este Spányi Antal megyés püspök mutatott be szentmisét, amelynek keretében megáldotta a fehérvári tűzoltók tűzoltóautóját.
Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok, és persze a Jam-Bory-Vár színes programja – változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (KMF) vendégeit május 17. és 19. között a Csónakázó-tó partján és a belvárosban, a Bartók Béla téren, egy héttel később pedig a Bory-várban.
Ismét megrendezik a 2013-ban indított Szent István Városa V. Nemzetközi Kórustalálkozó és Minősítő Hangversenyt. A koncertek május 11-én, szombaton 16 órakor kezdődnek a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola dísztermében.
Vidám gyerekelőadással várták a kicsiket és szüleiket az Igézőben, ugyanis a Meseerdő Bábszínház tartott előadást. A történet Daniról és különleges barátjáról szólt, akik olyan kalandokba keveredtek, amelyek örök életükben elkísérik őket.
A pünkösdi hosszúhétvégén szervezik az idei Kortárs Művészeti Fesztivált Fehérváron. Koncertek, workshopok és izgalmas kiállítások is várják a művészetek szerelmeseit a fesztivál három napja alatt több helyszínen is, Székesfehérváron.
A Dávid Kornél Kosárlabda akadémia lánycsapatából Laufer Gabriella 17 pontig és 16 lepattanóig jutott, ami 23 VAL-t ért, míg Varga Sára 20 pontot és 15 VAL-t ért el. A döntőbe jutásról a vasárnap kora délutáni, székesfehérvári visszavágó dönt. BEAC Újbuda – Dávid Kornél KA 61- 70 (19-23, 14-12, 18-20, 10-15)
Talán csak egyetlen igazán rossz periódusa volt az Arconic-Alba Fehérvárnak az NHSZ-Szolnoki Olajbányász otthonában, de a harmadik negyedbeli hazai 14–0-s rohanás után már nem tudott az Alba fordítani, így a Tisza-partiak jutottak a döntőbe. A párharc végeredménye: 3-1. A Fehérvár a ZTE ellen a bronzéremért játszhat. Arconic-Alba Fehérvár 99-86 (22-22, 25-23, 29-22, 23-19)
Pünkösdhétfőn ismét megmozdul a Belváros. Május 20-án tizenharmadik alkalommal várják a székesfehérvári futókat a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyre, ahol a mozgás örömén túl a fehérvári iskolákért is futhatnak a résztvevők. A hagyományokhoz hűen a DEPÓNIA futásra kizárólag a helyszínen, egy laposra taposott PET-palackkal lehet regisztrálni.
A Magyar Sport Napja alkalmából, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói izgalmas programokon vehettek részt, részben a Csónakázó-tó partján.
Kedden este 93-81 arányban szenvedett vereséget az Arconic-Alba Fehérvár a Tiszaligetben. A Szolnoki Olajbányász ezzel egyenlített az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület.
A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.
Az épülő illemhelyen kialakítanak egy női és egy férfi rész mellett egy akadálymentes mosdót is, valamint takarítószertárat. A parkolónál lévő kerékpártámaszok mellett pedig kerékpáros szervizpontot is lesz. A parkosított terület védelme érdekében további növénytelepítés történik a területen és a térfigyelő kamerák számát is bővítik.
Elkészült és ma délután birtokba is vették a gyerekek Maroshegy új játszóterét. A Gárdonyi Géza Művelődési Házban sok színes program várja a városrészben élőket, éppen ezért kezdeményezte Brájer Éva önkormányzati képviselő még tavaly, hogy bővüljön és újuljon meg az intézmény előtti zöldterületen a gyermekeknek örömet szerző játszótér.
Elkészült a Kassai utca - Verbói utca kereszteződésének átépítése, amely régi igény volt már az utcában, ugyanis a szélesítéssel sokkal biztonságosabb lett a be és kihajtás. A Verbói utca nemrégiben történt felújításakor fogalmazódott meg a csomópont átépítésének igénye.
Tudományos és innovációs parkok létrehozására pályázhatnak az egyetemek. A Neumann János Program 340 milliárd forintos kerete lehetőséget nyújt a felsőoktatási intézményeknek, hogy a science parkok létrehozásával összekapcsolják az erős ipart, a növekvő gazdaságot, a bővülő tudáskincset és a kiváló szakképzési lehetőségeket – jelentette be Székesfehérváron tartott sajtótájékoztatóján dr. Hankó Balázs.
Újabb, közel 14 millió forintos támogatást nyújtott a Howmet-Köfém Kft. az Alba Innovár Digitális Élményközpont számára. Az erről szóló csekket jelképesen hétfőn adták át. A hozzájárulás egy újabb fontos lépése a tudásközpont és a cég között hét éve fennálló, folyamatos együttműködésnek.
Jubileumi ünnepségen köszöntötte a duális képzésben résztvevő partnereket, diákokat, oktatókat a Denso. A vállalat 2013-ban indította el első duális osztályát, melynek idén ünneplik a kerek évfordulóját. Az eseményen Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötték a megjelenteket.
Második telephelyét nyitotta meg Székesfehérváron a több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Daniella Villamosság. A piacvezető, debreceni székhelyű családi vállalkozás új egységében az ipari partnerek körében felmerülő villamossági igények teljeskörű kiszolgálására törekszik.
Idén székesfehérvári helyszínként a Hydro és az Óbudai Egyetem csatlakozott a Lányok Napja országos programsorozathoz. A tudomány, technológia, mérnöki és matematika területekhez közelálló szakmákat népszerűsítő pályaorientációs nap eseményeire a diáklányokat várják április 25-én, csütörtökön.
A Halesz parkba invitálja a mozogni vágyókat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ május 12-én, vasárnap – ez igazi családi, vasárnap délelőtti sportpiknik lesz a népszerű szabadidőhelyszínen.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Közlekedési Kultúra Napját május 8-án, szerdán délelőtt a Németh László Általános Iskola előtti téren. A szemléletformáló, játékos feladatokkal tarkított rendezvényen óvodás és általános iskolás gyerekek gyarapíthatják tudásukat a tudatos közlekedés témájában.
Tavaszi kopogtató készítésére várja az érdeklődőket a Vízivárosi Közösségi Klub május 7-én, kedden 17 órára. A Budai út 94. szám alatti helyiségben egy kis beszélgetés mellett virágos ajtódíszeket készíthetnek az ügyes kezűek. A program ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a +3670/457-9002-es telefonszámon.
Madár koncert, bűvészshow és nem mindennapi természetfotókból nyíló kiállítás szerepel a Viktória Pódium májusi rendezvényén. A „keddcsináló kulturmix” vendégei Kópiás Gabriella, Vasvári Tamás, dr. Perényi István és Zsiga Edward lesznek május 7-én, kedden 18 órától.
A székesfehérvári Felsővárosi Közösségi Házban immár több mint 25 éve jól működő Nem csak a húsz éveseké a világ nyugdíjas klub anyák napi ünnepséget szervezett. Az eseményen ott volt dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Földi Zoltán felsővárosi önkormányzati képviselő és Zentai Zsolt polgármesteri tanácsadó.
A II. András magyar király által 1222-ben, a székesfehérvári országgyűlésen kiadott Aranybullát gyakorta hasonlítják az angolok 1215-ös Magna Cartájához. Ennek alapja az, hogy a bulla volt a magyar nemzet első alkotmányos dokumentuma, míg a Magna Carta az angolok első alkotmányos okiratának tekinthető.
Pénteken délután nyílt meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Szent István Király Múzeum Székesfehérvár a frontvonalban 1944 - 1945 című közös kamara kiállítása. A tárlat több mint egy évig látogatható, keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között. A belépés díjtalan.
Székesfehérvár egyes belvárosi épületeit jellegzetes sarokerkélyek díszítik, melyek nem csak mutatósak, de komoly társadalmi szerepük is volt régen. Március 30-án, szombaton 10.00 órakor indul a Tourinform Iroda által szervezett séta, melynek keretében mindent megtudhatunk a különleges balkonokról.
Béla macsói herceg maradványainak genetikai vizsgálatával folytatja munkáját a Magyarságkutató Intézet (MKI) Archeogenetikai Kutatóközpontja. Béla macsói herceg genetikai vizsgálata azzal a reménnyel kecsegtet, hogy IV. Béla számos gyermekének a genetikai meghatározásához további támpontokat lehet nyerni.
Folytatódnak a Helytörténeti esték az Aranybulla Könyvtárban. Március 21-én, csütörtökön 17 órakor Keszei István költő és a Zichy liget 7. számú ház történetét ismerheti meg a hallgatóság Magony Imre előadásában.
Egy mesébe illő, fordulatokban gazdag életet mutat be a Nicola Tesla – Végtelen Energia látványos musicalshow, amely május 24-én, pénteken 19.30 órakor látható majd Székesfehérváron, az Alba Arénában. Az egyedi látvány- és hangzásvilág megálmodója, az előadás kreatív ötletgazdája Vona Tibor az ÖKK Podcast legfrissebb epizódjában mesél a darab születéséről.
A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapatát egyetlen győzelem választja el a klub történetének első bajnoki érmétől. Az utolsó összecsapás előtt a csapatkapitánnyal Pallag Ágnessel készült egy rövid interjú, arról, hogy készülnek a csütörtök esti mérkőzésre.
A Székesfehérvári Balett Színház naptára az idei évben is bővelkedik eseményekkel, legye szó a tánc világnapi fellépésről, budapesti és nemzetközi szereplésről, vagy éppen több generációt is megszólító programról.
A Városgondnokság éves üzleti terve, az egyik legfontosabb dokumentum az önkormányzati szolgáltató cég működésével kapcsolatosan. Mik lesznek az idei évi feladatok és legfontosabb fejlesztések, mennyi pénzből gazdálkodhat, mennyi emberrel dolgozhat a Városgondnokság 2024-ben? A kérdésekre Bozai István városgondnok válaszolt.
Óvatos optimizmussal született meg Székesfehérvár 2024-es költségvetésének tervezete, melyet február 15-én fogadott el a Közgyűlés. A város a válságkezelő esztendőket követően visszatérhet a normál működésre, a költségvetést átfogó jelleggel a stabilitás jellemzi.